És nem, ez nem egy gyerekvédelmi felszólamlás lesz. Inkább felnőttvédelmi…vagy ajánló?:D

Egész úton hazafelé, azon gondolkodám, miként szólítana rég nem látott anyám…nem,nem ezen, de azon igen, hoyg mennyire furcsa, egyesek hoyg ragqszkodnak iylen-olyan PC-s (Xboxos, Ps-es, a megfelelő behelyettesítendő) játékaikhoz. Felnőtt emberek tudnak órákra, napokra leragadni egy-egy game-hez, kakaskukorékolásig játszani (bár ott lehet, hoyg nem kukorékol kakas, de lehet, hoyg mégis, nehogy diszkrimináljak, avagy becsületében sértsek néhány derék vidéki ifjoncot), hullaként vánszorogni dógozóba, és ott is csak azon morfondírozni, hoyg miért is akadt el hősünk az adott 11. pálya közepén, ott a kisbokor melletti kőfal rejtvényénél. Pl.

És képzeletben az exceltábla helyett simán tervezgeti a rejtvény megfejtését, bőszen a monitorra meredve, hirtelen felkiáltással,mikor sikerül közelebb jutnia a megfejtéshez, zavartan vigyorgó fejjel begyűjtve a többiek furcsállatát, illetve a főnök néma rosszallását.

Miért is vonzanak a virtuális világok? Ezren meg ezren írtak már erről, de én legalább elsőkézből nyilatkozhatok, lévén magam is játékos vagyok, ha nem is megrögöztt WoW-os, avagy hasonló menőőőő hardcore player, de azért eljátszadozgatok órákat pl. 9dragons occónemfizetősviszontalulfelülreklámokkalkicsinyítettképernyőjű-MMORPG-vel. (Akik nem olyan ismerősek ezen a téren, mert sokkal jobb elfoglaltságokkal, és igazi emberekkel találkozva ütik el az idejüket:P:P, azoknak elárulom, a neten fenn van, mit is jelent:D:D ) Amúgy, ha túl lennék fizetve, és ha nem egy kicsit menőbb templom egere szintjén éldegélnék, akkor valószínűleg befektetnék egy Gyűrűk Ura online játékba. Tünde lennék, és lovagolnék, és íjaznék, és zöld mezőkön tenném mindezt, és irtanám az igencsak nyilvánvaló ellent…. és ezzel meg is érkeztem A Témához.

Felteszem, van aki elégedett az életével. Éldegél a férjével, barátjával, gyermekével, stb., amíg meg nem hal. És ez így jó volt. Aztán vannak, szerintem többen, akik igen, van ez meg az, és hát igen, elvagyok….van munkám, keresek is, van párom, avagy épp nincs, de megvagyok és összességében nem rossz itt. Aztán vannak, szvsz még többen, akik nincsenek el, mert vagy nincs kivel, vagy nicns miből, vagy épphogy csak van (és ugye a nép kenyere a cirkusz, kis elfordítással:D:D, tehát TV és PC többnyire mindenhol akad), tehát elfoglalják magukat azzal…nem fejtegetem mások indokait, nehogymá’ rosszat mondjak, tehát maradok a sajátomnál: a szerepjátékok nevében benne van a funkciójuk, és épp ezt szeretem bennük. Olyan alakot ölthetek (jó esetben), ami közel áll hozzám, és ami nem vagyok. Tehát pl. a fent említett játékban férfi vok, kardos harcos, gyors, erős, ámde van egy lánykarakterem is, aki gyógyító, miközben olyan karmos fegyverel rendelkezik, mint Farkas. Naon népszerű vok, akármiylen csatatérre megyek, a lowlevel-ek közé:D épp ezt élvezem benne. Jó is vagyok, harcos is vagyok, menő is vagyok:D:D

Aztán itt van a Fable című játék. Adott a karakter ugyan, ellenben az első részben saját magam nőhettem fel kiskölyökből (persze adott korlátokon belül) nagyfiúvá, meg fiatal férfivé. És onnantól fogva a saját tetteimen múlott, hyog glória kerüla  fejem fölé lepkékkel, avagy csótányhad, szögesdróttal, vagy lángoló koronával, vagy tudomisén, mivel, sose voltam rossz, és nem is tettem rosszat:D:D, tehát gőzöm nicns, mivé alakulok, ha csúf gyilokmester válik belőlem. Fantáziátlan, avagy nem, én megmenteni akartam a kiscsajt a rablóbandától, nem kinyírni nagy haverságban velük….:P Viszont szedhettem droggombát, hyog megmentsem a haldokló kiscsákót, és megnősülhettem (sőt, férjet is szerezhettem,vagyis…feleséget férfiből:P ) lévén előbb-utóbb nagy hős lettem, és MINDENKI ENGEM AKART!!!!:D:D És tényleg. Beléptem egy faluba, és ájuldozó nők hada omlott lábaim elé (kis túlzással:P), mindenesetre nagy szívecskék repdestek a fejük felett:D Cool…ki ne szeretne hős lenni, és nőt kapni, avagy férfit?:D:D

Ez az egyik indok, amiért ÉN szeretek szerepjátékozni:mert menő vagyok, erős vagyok, sőt, még annál is több, vagy tünde vagyok, ami nem szorul magyarázatra, miért jó:D:D, szóval kilépek a realitás nyűgéből. És ezt is vagy egymillióan elmondták már:D:D de ez az én bolgom, és hatalmamban áll hyüleségekkel traktálni az olvasóim:D:D De ami a legfontosabb: TELJESEN EGYÉRTELMŰ KI A BARÁT, ÉS KI AZ ELLEN!!!!!

A többi játék meg, egyszerűbb szinten:

time management: istenkirály agykikapcsoló-időeltöltő:D pl. Burger shop 2. Hát naaaa, azzal már hetek óta elvagyok, igaz, midnig megéhezem tőle:D, de a koncentrációképességet igazán fejleszti:D

A hidden object game-ek se rosszak, ha szépen meg vannak rajzolva, mert fejlesztik a mit is..a szemet tuti nem:P, mert kiesik, mire egy pályát végigkutatok:P, de a mit is….na szóval valamit tuti fejlesztenek:D

És ha még eszembe jut valami, amit isteníteni akarok, az a Syberia, avagy Benoit Sokal mester. Syberia a topcsúcs nekem. Ugyan fixhátteres, de gyönyörű, szecessziós épületekkel ,helyekkel, mit nem adnék, ha saját magam mászkálhatnék nem csupán virtuálisan ott…. na és lehet, hoyg ez egy következő bejegyzés témája lesz, illusztrálva, ha rájövök, hyogan kell képet felrakni, avagy linket, avagy lehet-e egyáltalán:D:D

Téééhát ennyit a játékokról itt és most:P amik addiktívak, már csak igazolandó a fenti címet:D

Csácska nektek, kedves olvasók:P

A történetet ma hallottam, és gondoltam, lejegyzésre érdemes. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hölgy, akinek udvarolgatott egy úriember. Hölgyünk csinos negyvenes asszony volt, teltkarcsú, okos, kultúrált, művelődés- és szórakozás-kedvelő, nevetős-kacagós. Úriemberünk üzemmérnök, materialista, szolíd-kedves, merev, ahoyg az akkoriban illett. Megismerkedtek, majd eltelt néhány hónap, és ők randevúzgattak, a Tiszti Kaszinóba mentek táncolni, és kedvelgették egymást. Nyár lévén emberünk felvetette, miszerint utazhatnának a Balatonra nyaralni, közel a tó, fürdőzés, és amúgy is, van nyaraló. Úrihölgyünk kegyesen beleegyezett.

Első reggel:

- Édeske, itt a kávé!

Úrihölgyünk a hajnali 7 órára meredt félig lehunyt szemhéjai mögül, majd lovagias, talpig felöltözött úriemberére.

- Hát jó- sóhajtotta a röpke 9 órás alvás után, átvette a kávét, majd dőlt volna vissza a párnára, ám emberünk megelőzte.

-Édeske, hát vissza ne aludj, nyaralunk!

A válasz ágyból kimászás, és a reggelihez való lerogyás volt. Az asztalon lecsó illatozott. Enyhén furcsállva, főhősnőnk elfogyasztotta az elétálalt étket, miközben potenciális párja lelkesen ecsetelte a vásárlás részleteit, evés nélkül.

-…és képzeld el, nem vettem ám meg a közeli boltban a paprikát, meg a paradicsomot! Elmentem a harmadik boltba, mert ott 3 forinttal olcsóbb volt!

Némi döbbent villamegállás után a történet folytatódott.

-….és a paradicsomért még a negyedikbe is elmentem, mert ott meg az volt 2 forinttal olcsóbb! Mi szólsz hozzá?

A büszkén feltett kérdésre nem jött válasz, részben a döbbenettől, részben az érdektelenségtől.

- Semmit - jött a válasz végül. A továbbiakban némi fürdés és séta, és lőn hamarosan második nap reggele. Azaz hajnala….

- Édeskeeeee, itt a káávééé!

- Jó, köszönöm- sóhajtozott úriasszonyunk, a kávé felé nyúlva, - de kérlek, nyaralunk, ne ébressz már fel hajnali fél 8-kor…

Reggeli megvolt, irány fürdés, majd főhősnőnk igényét fejezte ki, miszerint meglátogatná a templomot, elvégre ad 1. még nem látta, ad 2. vallásos lévén imádkozott volna csöppet, ad 3. a templomok szépek ( szerk. megj.)…

Emberünk “Ó, hogyne, én is veled megyek”-felkiáltására csöndben hozzáfűzte:- “Én is így gondoltam”.

Templom, áhítat, hűvös nyugalom, némi imádság, majd sűrű, lopva történő körülnézegetés térdelésből, mely szerint hova is lett spórolós barátunk…aki megtaláltatott a templom mellett egy bokor hűvösében.

-”Mit csinálsz itt?” - szólt a számonkérőnek hangzó kérdés, mire mérnökünk hűsölésre hivatkozott. (Teszem hozzá, a templom sem éppen finn szauna…szvsz, szerk.megj.)

Főhölgyünk jeges pillantással továbbvonult, s a nap további szaakszában igen kevéssé igényelte kultúrálatlan, s szerinte neveletlen potenciális exének társaságát. Ámde jött a harmadik reggel…

- Édeeeeesskeeee, itt a kávé!

S a kávé csészéstül, kistányérostul, kiskanalastul, két kis keszeg ökröcskéstül a padlón landolt, mivel úrihölgyünk türelmét vesztett lába lendült, s nemes egyszerűséggel kirúgta a fent említett eszközöket a meglepett kezekből…mindezt hajnali 7 óra tájt….

Ennyi sztori, természetesen szakítás lett a történet végesvége, lévén hölgyünk megelégelte a szabályok közé sorolást…

Minek is tag-aljam? Hiszti? Vagy érthető felháborodás? Kinek mi tetszik, én magam veszett jól szórakoztam rajta:D:D

Hozzátenném még, ezt a 86 éves nagymamám mesélte el ma délután….:)

Többen mondták, miért nem blogolok…igazuk is van, néha annyi a mondandóm, de mivel nincs kinek, elmondom hát mindenkinek…

Előre is szólok, az elütések kötelező jelleggel működnek nálam, betűfelcserélések és hasonlók, ezeket javítgatni se kedvem, se kedvem, és még kedvem sem, tehát maradnak a szövegben.

Számítani lehet jókedvű bejegyzésekre, rosszkedvűekre, és a béka segge alatt lévőkre is…ezekre sűrűbben elkezdem, aztán majd meglátom, mi lesz belőle, vagy semmi, és ez is csak egy megkezdett dolog lesz a sok fióknak írt novella és egyéb között…

Napok óta az motoz a fejemben, miért is felejtjük el,mit szeretünk valakiben…miért is vesszük természetesnek,hogy van, hogy ott lélegzik mellettünk, hyog velünk jön ide-oda…miért is szokjuk meg az érintését, az arcát, a hangját…újfent, miért is felejtjük el, hogy szeretjük, azért, amiért épp…nem feltétlenül beszélek a párjainkról…mintha azt is elfelejtenénk, hogy a barátaink sem természetesek, hoyg vannak, hoyg egy barátságot is ápolni kell, szó szerint adott esetben, nem csak levenni a polcról az épp aktuális és hasznos embert, az “arra való”-t. Emlékszem, amikor megismertem új embereket, és adott esetben azokból tartós barátság lett, avagy csak ismeretség, avagy annyi sem…tudom,mi is tetszett bennük. Ahogy pasikról (csajokról) is elfelejtjük, milyen az érintése, miylen a simogatása, miylen a csókja….amikor már eltelt pár-sok hónap. Elfelejtjük érzékelni, csak viszonozzuk ( jó esetben:P ). Nem csodálkozunk rá újra és újra, hogy igen, ez az, igen, 100 %-kal kéne odafigyelni rá, ha nem is mindig, de az esetek nagy százalékában, nem csak hagyni, hoyg teszem azt, simogassa a karunkat TV-nézés közben, hanem emélkezni rá, hogy az egy élő individuum, aki ezt teszi, sok gondolattal (avagy kevéssel:P ), önálló érzésekkel, önálló célokkal, egymagában, aki azt választotta, hogy velünk van…épp….nem kéne beleszokni egy kapcsolatba sem…nem kéne elfelejteni, hogy megadatott (fúúáj, de utálom ezt a szót…) egy ember, vagy több, aki szeret minket, és épp azért nem szeretni tovább, vagy megunni, mert ki emlékszik már, mit is szerettünk meg benne…mindenki megunható, ez így van..de mi van, ha csak a fent leírtak miatt? Mi van, ha a megszokás ezen formája rossz? Mi van, ha igenis fenn kell tartani mindenkit, és ez energiát igényel…és csak ezért távozunk/zik a másik életéből, még akkor is, ha tudva tudjuk, ő lett volna az igazi….pasi, barát, barátnő…csak sok volt vele a gond, vagy épphoyg túl kevés…

Ez foglalkoztat napok óta….